Leírás

A kép egyik korábbi tulajdonosa dr. Liptai Ervin vezérőrnagy volt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a történelemtudományok doktora, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum egykori főigazgatója, aki 2023 áprilisában hunyt el.   

Liptai Ervin gyűjtemény-gyarapító tevékenysége 

Dr. Liptai Ervin vezérőrnagy főigazgatósága idején a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményei jelentős mértékben gazdagodtak, köszönhetően az intézményvezető erre vonatkozó felhívásának. Páratlanul értékes emlékek, ritkaságok, ereklyék vándoroltak méltó helyükre ebben az időszakban. 

Liptai arra kívánta rávezetni a Nyugat-Európában élő bajtársait, hogy a birtokunkban levő katonai vonatkozású, adott esetben nemzeti ereklyének számító, kivételes értékű tárgyakat, valamint a hadtörténelmi kutatást segítő feljegyzéseket, okmányokat, képző- és iparművészeti alkotásokat engedjék át a vezetése alatt működő intézetek (levéltár, kutatóintézet, múzeum) számára. 

Ekkor került Budára Klapka György honvédtábornok leszármazottainak nagylelkűsége folytán a komáromi hős két szolgálati szablyája és egy diszkardja, amelyet a híres solingeni gyár ajándékozott egykoron neki, és szintén ekkor cserélt gazdát a komáromi vár kapitulációjakor kivágott, majd bekeretezve őrzött zászlócímer.  

Ugyanekkor tett szert a hadtörténeti múzeum Kiss Ernő altábornagy, aradi vértanú egyik kitüntetésére és az utolsó levelére is, valamint egy lovassági tölténytáskára és az 59. honvéd zászlóalj zászlószalagjára, amelyet Szentiványi Kázmér honvédalezredes, az ajándékozó őse mentett meg a fegyverletételkor.  

Továbbá múzeumi tárgy lett Bem József hadi pénztár- és irományládája, amely a magyar kovácsmesterek egyik remekműve, Gábor Áron, Mészáros Lázár, Damjanich János és Lenkey János számos levele és dokumentuma, nem egy Kossuth-irat és emigrációs bankó.  

A Ferenc József-i korból szintén ritkaságszámba menő szerzeményekhez jutott hozzá a budai múzeum az említett korszakban, köztük egy magyar testőrtiszt udvardíszmentéjére és atillájára, valamint szolgálati díszmentéjére.  

Nem kizárt, hogy az Osztrák huszárok eligazításon című festmény is ezen felajánlások során jutott a múzeumigazgató tulajdonába. Liptai Ervin egyébként a szovjet “felszabadítás” utáni szocialista időszak hű partnere volt, így olyan kapcsolatokra tehetett szert és olyan információkhoz jutott hozzá, amelyekhez mások nem, vagy csak nehezen. Nem elképzelhetetlen, hogy a rendszer által lefokozott, félreállított katonaemberek hagyatékaihoz is elsőként volt hozzáférése.     

A festményén öt huszár várakozik egyenruhában egy sziklás mezőn, folyóparton, a távolban dombok sejlenek fel. Egyikük a háttérben vélhetően lovakra vigyáz. Épp a pihenőidejüket töltik az eligazítás előtt vagy után. A központi figura hivatalos okmányt, talán egy térképet tart a kezében. A szürke felhőkkel borított ég nem sok jót sejtet.  

A katonák rezzenéstelen, érzelemmentes arcát szemből látja a szemlélő, hiszen felénk tekintenek, miközben a lovaikat oldalnézetből és hátulról ábrázolja az alkotó, kitöltve így a vászon üresen maradt felületeit. Célja valószínűleg a jól felismerhető huszárok megörökítése volt. Elképzelhető, hogy megrendelésre dolgozott. Franz Sterrer  ezenfelül nagy figyelmet fordított a viselet részleteinek a kidolgozására is.  

A Magyarország területén működő 19. századi osztrák festők közül a bécsi August von Pettenkofen (Bécs, 1822. május 10. – Bécs, 1889. március 21.), a szolnoki művésztelep előfutára volt az, aki gyakran örökített meg huszárokat. Pettenkofen császári katonatisztként és haditudósítóként az 1848–49-es magyar szabadságharcban is részt vett. 

Franz Sterrer életrajza

Franz Sterrer osztrák portrék és műfaji jelenetek festője volt. Welsben (Felső-Ausztria) született 1818. november 16-án. A 19. század egyik legkiválóbb
portréspecialistája, Friedrich von Amerling tanítványa, Franz Sterrer 1840-től 1845-ig a Bécsi Művészeti Akadémián volt kiállítva. 1848-ban több portrét is
készített Abbancszentmártonban, ahol Constantinople-ba költözött. I. Ott feleségül vett egy francia nőt. A szultánnál végzett munkái után a házaspár
visszatért Franciaországba, és a Lyon melletti Ecully-ban telepedett le, ahol 1901. szeptember 17-én halt meg.