Szőnyi István – Álló női akt (másolat)

Leírás

Szőnyi István „Álló női akt” című festménye a magyar művészettörténet egyik kiemelkedő alkotása, amely a művész pályafutásának korai, de meghatározó időszakában született. A festmény először 1920-ban került a nagyközönség elé, majd 1921 őszén a budapesti Ernst Múzeumban megrendezett gyűjteményes kiállításon is látható volt. Ez a tárlat Szőnyi számára mérföldkövet jelentett: nemcsak a Szinnyei Merse Pál Társaság első nagydíját nyerte el, hanem tagjai sorába is felvették, amely a korszak legelismertebb kortárs művészeit tömörítette. Ezzel a fiatal művész hivatalosan is a két világháború közötti magyar festészet egyik legígéretesebb tehetségévé lépett elő, aki új reményt hozott a hazai művészeti életbe.

Szőnyi első önálló gyűjteményes kiállítását 1921 januárjában rendezték meg szintén az Ernst Múzeumban, amelyet nagy figyelem és szakmai elismerés övezett. E tárlat főműve a bibliai témájú, sokalakos „Danaidák” című kompozíció volt, amely Szőnyi korai alkotói korszakának összefoglalását adta. Ez a monumentális alkotás ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található, és számos grafikai és olajtanulmány előzte meg, amelyek során a művész a női alakok mozdulatait és azok variációit kísérletezte ki. Ezek az előtanulmányok között találhatók olyan autonóm művek is, amelyek önálló művészi értékkel bírnak. Az aukcióra kerülő „Álló női akt” is ebbe a kategóriába tartozik, és valószínűleg szerepelt az 1924-es kiállításon „Tükör előtt” címmel.

A festmény keletkezésének idején Szőnyi egy budapesti közös műtermet bérelt Pátzay Pál szobrásszal és Nemes Lampérth József festővel. Bár Szőnyit igaztalan lenne bármelyik alkotótársának közvetlen követésével vádolni, mégis érzékelhető némi kölcsönhatás. A „Tükör előtt” című alkotás szobrászati plaszticitása, valamint a zöld árnyékok használata Pátzay formavilágának hatását idézheti, míg Nemes Lampérth expresszív színhasználata is inspiráló lehetett. Az ilyen kölcsönhatások teljesen természetesek az egymás mellett dolgozó művészek között, és Szőnyi hatása is bizonyosan érezhető volt kortársai alkotásaiban.

Lyka Károly, a korszak egyik legtekintélyesebb művészettörténésze, részletes kritikát írt Szőnyi 1921-es kollekciójáról. Kiemelte az aktkompozíciók különleges művészi értékét, és hangsúlyozta, hogy a fiatal festő stílusa milyen inspiráló hatással volt kortársaira. Szőnyi tehetsége, technikai tudása és kompozíciós érzéke már ekkor is figyelemre méltó volt, és ezek az erények tették őt a két háború közötti magyar festészet egyik legnagyobb alakjává. Az „Álló női akt” méltó példája annak a vizuális erőnek és művészi elhivatottságnak, amely Szőnyi életművét meghatározta. A festmény nemcsak az alkotói kísérletezés eredménye, hanem egy autonóm, önálló értékkel bíró mű, amely a magyar művészettörténetben betöltött helyét is megerősíti.